Otthon…
/....reszketeg lelked ad neki otthont, hosszú, sokszor végtelennek tűnő, fejlődéssel töltött éveid köveivel épített apró ház, mit belső fényed melegít és tesz ragyogóvá, tanulásra, önmagad megismerésére szánt időd alatt…
/....reszketeg lelked ad neki otthont, hosszú, sokszor végtelennek tűnő, fejlődéssel töltött éveid köveivel épített apró ház, mit belső fényed melegít és tesz ragyogóvá, tanulásra, önmagad megismerésére szánt időd alatt…
Olyan vagy nekem, mint a leghidegebb, legsötétebb csillagtalan jeges éjszakán a forró, narancsos tűzzel és melegséggel teli kandalló, mi magához vonz, túl közel, és én óvatlan, áhítattal teli mozdulatok…
Van egy ember, valahol nem olyan messze, talán közelebb, mint azt a szüntelen vágyakozás sejtené. Van egy pasi, aki lazán felkapja a mappákat, könyveket az asztalról, és könnyedén, rugalmas…
Álom volt, de valahogy mégsem, túlságosan átjárt, talán jóval mélyebben érintett, mint ahogy azt egy átlagos, hétköznapi álomtól várnám. Szerettem a képet, mégis, amire ismét ráébresztett, attól a jég…
Szeretett álmodni, édes, érzelmes vágyakkal telve álmodozni, valahol félúton lebegve a jelen látható, tapintható valósága és a lelkek szabad, táncoló végtelenjének tengere között. Olyan volt ezekben a percekben, órákban,…
Más volt, valahogy nagyon más. Nem úgy nézett rá, mint eddig, nem is úgy, azzal a csodálattal és rajongással áitatott érzelemmel, sokkal inkább a lényében kiteljesedett, erejét és bàjait…
Erőre vágyott, ami vihart kavar körülötte, ami az intenzív, váratlan villámcsapások és széllökések váltakozásával behatol lényébe, soha nem látott felfordulást, érzelmi káoszt okozva. Igen, erőre vágyott, ami köti figyelmét,…
Sosem tudta igazán elképzelni, hogy ragadhatja valaki így magával, miként válhat egyik pillanatról a másikra a részévé, hogyan ivódhat bele lassan, szinte észrevehetetlenül, mígnem egyik reggel már úgy nyitja…
Talán semmi sem úgy történik, ahogy arra valaha is számított... Talán mégsem az árvizek, viharok, váratlan villámlások idézte érzések, érzékelések és élmények kísérik a történetet, talán jóval, szívet-lelket melengetőbb…
Atomokra hullani, apró, szivárványszínekben játszó csillámokra, mik puha, bársonyosan áttetsző takaróként simulnak rá, édesen, puhán érintve bőrét, némán, szerelmesen hozzábújva, teljesen, tisztán érezhetően bevonva Őt, mégis, oly észrevehetetlenül. Megsemmisülni,…