Olvasunk egymásban, elég, ha mélyebb, intenzívebb szemkontaktusba húzzuk egymást, akár csak a másodperc törtrészére is, és nincs többé megállás. Vágyunk, oly sok egyéb tulajdonságunk mellett, szinte azonos, és igencsak rendhagyó. Szeretem, ahogy megcsillan azokban a hihetetlen mélységű, erőt sugárzó kék szemeidben a vágyad, melynek ívén minden kétséget kizáróan bennem is megszületik valami igen rendkívüli, nem szokványos vágy. Szeretem, hogy érzékien, buján erős és határozott vagy, hogy csendes hangodon szinte nem is szólsz, mégis azonnal teszem, mit vágyunk diktál. Igéző vagy, erős és sziklaszilárd, biztos alapot adsz minden kicsapongó, veszélyes játéknak. Tudom, ha csillapítottuk soha meg nem szűnő szomjunk, újra izmos, védelmező karjaid kagylóhéja között lehetek csillogó, gömbölyű gyöngyöd, a kéj és gyönyör semmivel sem összetéveszthető ragyogásával, csillogásával kék szemeinkben. Bármit is diktáljon pillanatnyi hévünk, soha nem félünk megtenni, épp ez teszi ezeket a tombolással, de mégis, oly hihetetlenül, de meghitt, intim és mindennél közelebbi perceket egyedivé, megismételhetetlenül gyönyörűvé. Szeretem, hogy nincs olyan, amit ne mesélne el nekem a szemed mélysége, ahogy a hajamba mélyeszted ujjaid, ahogy ajkaid hol puha, hol kemény, vad játéka élteti örvénylően intenzív vágyam, ahogy a neked oly vonzó gömbölyű idomokat járod újra és újra be, engeded, hogy bár teljesen elveszve benned, de figyeljem rezdüléseid, hogy amint felfedezési vágyad enyhítetted, futó másodpercek erejéig átvehessem a mozdulatok jogát. Már réges régen nem másodpercekben, percekben mérjük az időt, talán az is megállt a vágyunk nyomán, nekünk a szívdobbanások, lélegzetvételek hol gyorsuló, hol lassuló üteme ad keretet, csak a vérünk száguldása ereinkben ad forróságot testünknek, és ez, ezekben a percekben, több, mint elég. Tudod, ahogy én is, nincs földöntúlibb élvezet szerelmünk nyakán is érezhető, lüktető forróságánál, ereiben száguldó, endorfinnal, dopaminnal túllőtt vérénél. Neked nem kell beszélnem az ujjak vagy ajkak játékáról, ismered őket, még nálam is jobban, és ennek a tudásodnak nyomatékot adva ismét bebizonyítod, érzékiségeddel átszőtt vadságod nem ismer határokat. Erős, mégis finom ujjaid a nyakamon, ujjbegyeddel simítod lüktető ütőerem, hogy ajkaid, fogaid kövessék, édesen, mégis birtoklón adod így is tudtomra, mire is vágysz, és én, teljesen megadva magam neked, követem mozdulataid, úgy simulok kezeid, ajkaid, tested alá, ahogy a tenger simul a szél játéka alá, megmutatva egységünk egy vadabb, bujább oldalát.
