Az esőnek ezer és millió arca van, ahogy váltogatja az illatát, hangjait, a földre ütemesen hulló cseppek formáját, koppanásainak ütemét. Az eső tudja, mikor melyik évszakban hogyan kell esnie, és szinte teljes mértékben biztosak lehetünk benne, hogy ezt be is tartja. Más arcát mutatja a ködös novembernek, ilyenkor ő is szürkébb, jegesebb, szigorúbb ritmusban veri semmihez sem hasonlító dallamát, és másikat, jóval bájosabb, de egyben szeszélyesebb arcát az áprilisnak, gömbölyűbb cseppekkel, kacérabb ritmussal, kiszámíthatatlan viharok pajkos társául szegődve. Az eső megbízható, csukott szemmel is, csak az illata is megsúgja, tavasz van, vagy már ősz, esetleg egy futó nyári zápor, vagy egy téli váratlan zuhogás színesíti a világot. Az esőnek jelentése van, és egyben, lehetőséget teremt, hogy monoton, de megnyugtató hangja mellett mélyebben magunkba tekintsünk, akárhol is vagyunk. Talán szomorúnak tűnhet a szürkesége, az örökös nedvessége, könnyeket idézhet, de mégis, lehet halk, ritmusos kísérője földöntúli boldogságnak is. Tudom, hogy esni fog, amikor Te és én eggyé válunk, amikor a bennünk lakó és lüktető lények aranyos fényben úszó táncukat járják majd, és mi némán, csak a lélegzetvételek halk neszeivel kísérve a csodát, mélyedünk egymás szemébe. Esni fog, minket mégis a melegség és forróság váltakozó, buja és szenvedélyes játéka jár majd át. Úgy fog esni, ahogy áprilisban szokott, illatosan, pajkos dallamokkal átszőve művét, zenei aláfestésül szolgálva egységünk újbóli és ismételt, elrendelt megszületésének.
