Talán délután lesz, talán este, de egy biztos, a Nap már lenyugvóban, a Hold már felkelőben lesz. A levegő vibrál a szokatlan izgalomtól, amit a várakozás semmi mással össze nem téveszthető érzete kelt életre. Talán mások is észreveszik, a másodperc törtrészére furcsának találják a szél üzenetekkel teli, egyedi játékát, ahogy végigsimít arcukon, de gyorsan visszatérnek saját világukba, hisz ez nem az ő varázsuk, meséjük. Csak kettőnknek szól, csak minket érint, réges régen Te és én írtuk meg, rögzítve minden apró, szinte észrevehetetlen részletet, szigorúan kötve magunkat az előkészületek precíz, olykor rideg feladataihoz, amikkel mára már mindketten végeztünk. Ezért tartunk mindketten oda, ahol fizikai síkon is egymás szemébe nézhetünk, ahol minden kétséget kizáróan megbizonyosodhatunk arról, hogy akinek az arca, hihetetlen mélységű szeme nehéz, sokszor kínokkal és fájdalommal övezett utunkon társunk, kísérőnk volt, valóban az, aki, az, akiért itt vagyunk, akivel oly sok mindent véghez kell vinnünk, de akivel megidézhetjük magunk, és talán picit mások számára is a mennyország egyetlen, ragyogóan meleg, boldog szeletét. Talán sokat készülök majd, de valószínűbb, hogy nem, hisz megérzem, mi tetszik igazán Neked, mi az, amit szívesen nézel, mi tölti el lelkedet, lényedet nyugalommal. Egy biztos, mindketten tudni fogjuk, ezért dolgoztunk magunkkal annyit, és talán a minket körülvevő, sokszor szürke, semmibe vesző világunk el is tűnik mellőlünk, mögülünk, és helyébe lép az a kép, ami oly ismerős, olyan nagyon otthon érzetet nyújtó nekünk, a kastély, ahol utoljára együtt voltunk. Ahol Te erőd és hatalmad, tudásod és bölcsességed teljes tudatában léptél ki az erkélyre, kezedben a tavaszi rét meseszép, millió színben pompázó virágaival, ahol én csak néztem az aranyos, tüzes Naplementét, minden érzésem, megérzésem, tudásom birtokában. Egyek voltunk, de mégis, két külön lényként éltünk, olvastuk egymás gondolatait, érzéseit, pontosan úgy, mintha egy lelkünk volna, hisz egy is volt. Ezért megyünk akkor, azon a napon majd oda, hogy megidézzük ezeket a perceket, órákat, napokat, és hogy újra megvalósítsuk eggyé válásunk minden csodáját, különlegességét.
