Esett kint, tavaszias, friss és édes illat úszott be a szobába a pehelykönnyű, fehér függönyön át, ahogy a lágy szél időnként beterelte az április, semmivel sem összetéveszthető báját a nyitott ablakon. Félhomály vett körül, pontosan tökéletes és elégséges fényt adott ahhoz, hogy még lássunk, de semmiképp se zavarja szemünk érzéki játékát. Ültél a puhán kényelmes, óriási fotelodban, inged kigombolva, szabad betekintést engedve izmos mellkasodra, sötét farmerodba bújtatott öved lazán kikapcsolva, csak hogy kényelmesen érezd magad, ahogy picit lentebb csúsztál, fejed a támlára helyezve. Az öledben ültem, lábaimat a karfán pihentetve, feléd fordulva, arcomat széles válladra hajtva, és Te a szoknya vonala mentén simogattad a combom, időnként finom mintákat rajzolgatva a fehér, csillogó bőrömre. Másik kezeddel a könnyű ing alatt, a gerincem mentén simítottad meztelen bőröm puha ujjbegyeid figyelmesen tapogatózó játékával, mintha onnan szeretnél bármit is kiolvasni, a derekam és csípőm magasságán, a hátizmok alkotta kis mélyedésből. Csak játszottál, csak hallgattál, lélegzetvételed egyenletes, finom ritmusa tökéletes harmóniában volt szívdobogásod fürge ütemével, egyedi és egyben érzéki, halk dallamot adva a délutánnak. Egyik kezemet a szívedre helyeztem, mintegy óvva a legbecsesebb, legtitkosabb részed, mit kezdetektől legdrágább kincsemként szerettem, amit Te hordasz magadnál, és amiben én magam is, teljes valómban ott vagyok, hiába választ el minket a fizikai világ távolsága, zaja a napszakok váltakozása során. Csak vigyáztam dobogását, és a közelséged leírhatatlan, földöntúli boldogsággal ajándékozott meg, most is, akárcsak az első alkalommal. Másik kezemmel a tarkód és hajad vonalán rajzolgattam ujjaim gyengéd játékával pontosan ugyanazt a mintát finom tejeskávé szín bőrödre, amit Te a hófehér combomra, ugyanazzal a gyengéd, érzéki mozdulattal. Csak hallgattunk, csak éreztünk, mélységet, érzékien, szerelmesen, és egyetlen pillanat alatt hangolódott össze a lélegzetvételünk ritmusa, szívdobbanásaink üteme, hogy ezzel is megmutassa egységünk a tökéletes, megmásíthatatlan, de gyönyörű, éteri szépségét, mivoltát. Ahogy egymásba simultunk, úgy szűnt meg kint az eső, friss, üde illatot hagyva maga után, engedve a tavaszi, aranyos napsugaraknak, hogy áttörjenek a sűrű, kékesszürke felhők során.
