-Mondd, Édes, hallasz, elér hozzád hangom?
-Igen, bársonyos mély hangodon elérnek hozzám halk, édes szavaid….
-Tudod, érzed, mennyire hiányzol már nekem?
-Igen, látom jeleit, érzem kínod, mi ívbe feszíti egyetlen pillanatra gerincem, látom a viharok tombolásán át dühöd, mit a hiány szült, látom az alkonyati rózsás fényekben vágyad édes akkordjait, érzem a zuhanyból rám zúduló vízcseppek pergésén erőd, mivel óvsz és ölelsz, még ha nem is vagy itt….még nem vagy itt….
-Látom a Hold ezüstös ragyogásán át a szemedben megbújó mélységet és érzelmet, érzem a szélben, köd fátyolában érkező puha ölelésed, hallom a fák leveleinek táncában, a folyó dallamos hullámzásában édes, halk, keretbe foglalt szavaid….de még nem vagy itt mellettem, hogy együtt nézzük az éjjeli erdőt, öleljek míg Te a fülembe suttogod szerelmes szavaid díszes csokrát, hogy elnémulva, ölelésem szorosabbra fonva viszonozhassam Neked…
-Hiányzol, mi a végtelen szomjúság érzetével tart fogva, és én minden éjjel az eget és a Holdat csodálom, az ablakban állva, és súgom a csillagok és a Hold fényes ragyogásán át Neked titkaim, érzelmeim, miket később fürge mozdulatokkal örökítek meg….csak Neked….
-Hiányzol, mi a soha nem érzett kín világát hozta el nekem, mégis minden éjjel az erdőt nézem, szívem mélyéről súgom Neked, már közel járok Hozzád, kereslek, és megtalállak, karjaimba zárlak. Tudod, és érzed, hogy kereslek?
-Tudom, érzem, hogy megtalálsz….és várlak…♥
-♥
