Nem is tudom, hogy kerültünk ide Hozzád, valahogy nem így kezdődött az este, de ugye a kiszámíthatatlanságunk mértéke is egyforma, csakhogy tovább tudjuk egymást perzselni, ha még valahol, oh, ne égtünk volna meg. És most megint itt vagyunk a nappaliban, a teraszajtó előtt, ahonnan, persze, hisz jó ízlésed van, csodás a kilátás, na nem mintha most ez bármelyikünket is meghatná. A függöny finoman úszik a padló felett a könnyű, hűvös szélben, időnként a vállamhoz ér, ahogy, természetesen, előtted térdelek a padlón, a piros tűsarkún kívül csak egy óriási ezüstös karikával a fülemben, és azzal a most-ide-nekem-mindent-belőled nézéssel, ami Téged is pillanatok alatt tesz vadállattá. A sötét farmerod övbujtatójába akasztom csillogó piros körmeim, úgy húzom le rólad az alsóddal együtt, és Te már a fülbevalómon át fogod az arcom, és húzol a fenevadra, mert a mohóságunk is egyforma. Hagyod, mit hagyod, élvezed, hogy időnként még levegőhöz sem jutok tőle, a szemeim már könnyben úsznak, élvezed, kiveszed, és a fejemet hátrafeszítve törlöd le a könnyeket a szemem sarkából, perverz pasi módjára sötét csíkban elkenve a tusvonalat, birtokló mosollyal nyugtázva, lesz az még durvább is…csak sejtem, hogy a teraszajtó nyitva, néha meztelen hátam megcsapja a szél, de mire fázni kezdenék, már a fejem van az ajtó fele, arcomat a parkettára simítom, és Te hátulról diktálsz hol intenzívebb, gyorsabb, hol lassabb de mélyebb mozdulatokból álló ritmust, hogy megszűnök minden szinten gondolkodni, na nem mintha szoktam volna ilyenkor. Időnként, csakhogy érezzem, erős vagy, a csípőmbe marsz, és én engedelmes kiscsaj módjára sóhajtok fel, hisz ettől csak keményebb leszel, nehogy már csak sóhajra teljen, és máris ütemesen lüktetsz bennem, néha a tenyered is csattan, érzem, ahogy a tarkómtól indulva húzod végig az ujjaid a gerincem mentén, néhány ponton a bőr csuklópántod belenyomva fehér bőrömbe, és mire a derekamhoz érsz, végigszáguld rajtam a gyönyör, elégedett mosolyod csak sejtem, míg a hajamba nyúlsz….pár mozdulat még és ismét térdelő pózban, a teraszajtóval szemben, és Te, esküszöm, Nálad perverzebb nincs, az üvegre engeded gyönyöröd opálos cseppjeit, és a hajamnál fogva irányítasz és utasítasz, hogy takarítsam le, és én, mert hálás jókislány vagyok, aprólékos munkával teszem a magamévá élvezeted nyomait. Igazán állat vagy, úgy csillog a szemed, hogy szinte világít a kék íriszed, és elégedetten heveredsz mellém, oda a függöny alá, és csak mellékesen, gonoszan kérdezed, vajon miért nem csuktuk be az ajtót…
