Holdfényes, csendes éjjel volt, a szoba egyik fala padlótól mennyezetig érő üvegből állt, egy tolóajtó rejtőzködött valahol középtájt, a vékony, halvány kávészín függöny mögött. Ott álltak, egészen közel az ablakhoz, némán, de annál inkább beszédesebb mozdulatokat téve.
A meghívással egyidejűleg érkezett egy játékos kis rejtvény is, amit a nő könnyűszerrel megoldott, ugyanakkor a kivitelezés közel sem volt egyszerű, főleg az a része nem, ami a szobában zajlik majd. Az outfit kapcsán csak apró kis célzásokat kapott, meg is lepődött volna, ha előírja neki, mit vegyen fel, sokkal inkább a lelki felkészülésen volt a hangsúly, melyben megjelent az a fekete csipkeszalag is, ami most úgy feküdt a férfi erős, nagy tenyerén, mint az elejtett vad. Az ajtó átlépését követő szabályok egyértelműek voltak, melyeket, azzal, hogy odament, és ivott a pohárból, teljes mértékben elfogadott. Pontosan tudta, mit vár tőle a férfi, egész testét átjárta a forró, tüzes vágy, szinte felperzselte bőrét, a vele szemben álló tisztán hallhatta szapora pulzusát, egyre felszínesebbé váló légzését, és csak nézte, várta, hogy elinduljon az úton.
A precízen megkomponált öltözet darabjai puhán hullottak a hosszú szőrű, selymes szőnyegre, szoknya, blúz, harisnya, egészen addig, míg csak néhány ékszer csillogása törte meg a hófehér bőre áttetszőségét. Ekkor kaphatta meg a csipkeszalagot, puha, de határozott mozdulattal illesztette a férfi a nő nyakára, és hátul, a haja íve alatt masnira kötötte, a tincsei közé nyúlt, egyetlen, kusza copfba fogta a csillogó hajzuhatagot, magához húzta, majd egyetlen kemény, mély csókot követően az üveghez nyomta. Ujjai kellemesen melegek voltak, ahogy centiről centire haladt a testén, de közel sem annyira, mint amilyen forróságot hagytak érintésük nyomán. Bármit is tett, csendben kellett maradnia, ami eleinte nem is tűnt lehetetlen küldetésnek, de ahogy teltek a percek, úgy tűnt, mintha nem is két karja és tíz ujja lenne, sokkal inkább végtelen számú érintésre, simításra, markolásra, enyhe szorításra alkalmas szerve, amik egyetlen lángoló, kitörni készülő vulkánná változtatták azt, aki oly tökéletesen alakította a megközelíthetetlent. Hibátlanul játszott, úgy, mintha mindig is ezt csinálta volna, és egyetlen egy mankót hagyott a nőnek: apró bólintással jelezheti, ha úgy érzi, sóhaja, robbani készülő gyönyöre hallható lenne. Tekintetük összeforrt, és az aprócska fejmozdulatot követően a férfi, mivel minden ujja dolgozott, egyedi megoldást választott az elnémításra, hófehér, szabályos ívű fogai közé fogta a nő érzékein telt, piros alsó ajkát, és ahogy a gyönyör kapujába érkezvén halk hangot adott ki, szorosabbra zárta a sajátos bilincset, így fojtva belé a sóhajt, és a levegőt. Engedte, hogy lecsengjen a mámor, ellazuljon a teste, és egy gyengéd csók kíséretében szűkszavúan megdicsérte, hogy aztán újra a hajába markolva, a föld felé irányítsa. A nő térdre ereszkedett, ráült a sarkaira, és pontosan úgy nézett fel a férfira, ahogy akkor, amikor a mappa miatt nekiütközött, azzal a különbséggel, hogy már meg sem próbálta titkolni buja vágyát. A férfi kiszabadította a már éhesen lüktető fenevadat a börtönéből, és még mielőtt eltűntette volna a mohó ajkak között, végigsímított vele a nő arcán, majd az üvegen visszatükröződő jelenetet nézve élvezte azt, amit oly régóta nem érzett már, az elemi, ösztönös vágy beteljesülését. Egészen magasra fogta a karamelles-csokibarna tincseket, mintegy azzal irányítva ütemet és mélységet, és a csipkemasni újdonsült tulajdonosának köszönhetően bemutathatta, hogyan kell teljesen némán, a gyönyör kapuján átlépve élvezni azt, ahogy a kéj édes, opálos nedüje eltűnik az ajkak között.
