Vihar volt, és az első kép, a férfi félelmetes és erőt sugárzó lénye kitöltötte a köztük lévő teret, úgy vibrált az üres parkolóhelyek felett, mint a délibáb, forrósággal feltöltve a mélygarázs rideg levegőjét. Csak egy szia, csak egy futó pillantás….azt se tudta, ki is az a pasi…. még.
Néhány szó, pár mondat, öltöny, nyakkendő, kockás szoknya fekete blúz…. iskoláslány stílus….azóta is a gyengéje a férfinak, és villan a szeme, csattan a hangja…finom mosoly ügyes legyél…..és az órán néha ránéz a lány…..és még mindig nem tud róla semmit.
Aznap éjjel vihar volt, lilás villámok cikáztak az égen, és a lány vele álmodott…először.
Decens csipkeruha, sötét öltöny, beszéd és ünnepség, meg sem ismeri őt a lány, sokat változott, és éjjel hóvihar volt…..a jég bilincsbe zárta a lelket, a fagy pirosra csípte a bőrt, a hó eltakarta a férfi lényének rejtélyeit.
Újra ugyanott, hosszú hónapok után, mintha véletlen lenne…..úgy néz a férfira, mintha sose látta volna…..nem is érti, miért örül, hogy látja.
Hétről hétre mellette ül, hétről hétre jobban a rabja, villan és követel a férfi szeme, szavaiból fonott eltéphetetlen kötél kúszik a nő hófehér csuklóira, és a vihar tombol….. hívások , üzenetek, dac, harc…és tovább szövi a férfi a fogság hálóját, majd egy hihetetlen erejű viharos éjjelen ráébred a lány, sosem volt választása, valahol mélyen, legbelül mindig is tudta, egyszer valahol majd ott lesz Ő.
Telik az idő, a férfi szavainak, tetteinek precíz fonalai gúzsba kötik a lány szívét, lelkét, kék szemeinek ereje megbénítja, csattan a bilincs, hozzá köti, míg szépen lassan, az erősödő végtelen tűzzel pusztító érzelmek vastag nyakörvként fonódnak finom kulcscsontjai fölé.
Viharos éjjel volt, mikor kezdődött, haragos volt az ég, mikor a nő megadta magát…Neki, a Vadásznak…..és ismét vihar készül…..éjszaka lesz, és egyetlen mondat visszhangzik majd az éj sötétjében….
-Mondd, Mester, egyszer elmondod, Te hogy emlékszel a kezdetekre?
