………
Hajnal volt, néma és sötét, csak a kifutópálya fényei ragyogtak rendületlenül, és figyelték csendben a gondolatok sűrű folyamát, ott a senki-és-mégis-mindenki földjén, ahol a poggyász a párna, amire támaszkodik, és a ceruza a kontytű, amivel feltűzi párától hullámos, arany tincseit, és ahol a honnan-hová ténye egyszerre lényeges és lényegtelen.
Fáradtan ült egy egyszerű, fekete széken, szemein visszatükröződött a kifutópálya gyöngysorként tovaszaladó aranyos fénylánca, és éppen annyira nem lehetett tudni róla, miért és hova tart, ahogyan a többiekről sem. Éjkék garbót viselt, pont olyat, mint az északi éjjel fagyos kékje, fekete, térd felett végződő szoknyát, mely fémes fényű gombokkal záródott a derekán, hosszú szárú, bársonyos anyagú csizmával, ami valamelyest mégis csak árulkodott arról, honnan is jött. Gondolataiba merülve nézett át az üvegen, néha elmosolyodott, és ő maga sem értette igazán, miért oda, és miért onnan. Csomagja rejtekében megbújt minden, ami a mediterrán forróság elengedhetetlen kelléke, a légies kelméktől kezdve a kecses pántokig és sarkakig oly sok minden. A kettősséget, a helyszínekét épp úgy, ahogy a sajátját, egyszerre érezte magáénak és távolinak.
A ruhái alatt viselt csipkét, ami díszesen-diszkréten szegélyezte vonalait épp úgy, ahogy a fjordok díszítik művészi csipkézettségben az Északi-tenger partját, a jeges kéket, ami a fagyos tenger összetéveszthetetlen báját adja, az azúrkéket, ami a Tirrén-tenger sajátja, a forró, mediterrán szelet épp úgy, ahogy a jeges, esős-havas szürkeséget. Az olívabogyó markáns sósságát, a halak citrusos frissességét, a borok gyümölcsös aromáját, a vajas keksz és panna cotta oly különböző, mégis imádnivaló édességét. Kék szemeiben ott ragyogott az Északi fény varázsa és az aranyló homok forrósága, egyszerre és elválaszthatatlanul, egyértelmű és egyszerű választ adva a kérdéseire, melyekkel az időt múlatta a beszállásig.
Magabiztosan foglalt helyet az ablak mellett, a kései, vagy inkább korai órának köszönhetően nem ült mellette senki, és ahogy a levegőbe emelkedett, már kellemes várakozással aludt el, kérdések nélkül.
……..
Hogy miért? Mert azokhoz az utazókhoz tartozik, akik minden nehézség és akadály nélkül képesek a jeges eleganciából a buja, édes forróságba utazni, és bármikor visszaindulni, ha szólítják. Mert Ő is olyan jégkirálynő, aki jegesen-decens szürke kabátját ledobva szabadon élvezi a mediterrán forróság naplementéjét-sérülések nélkül.
