Füstös, fülledt, virágos illatokban úszó májusi éjjel volt, a fák üde zöld színe még a holdfényben is tökéletesen tündökölt, a halványsárga függönyöket csak egy-egy kisebb szellő simogatta, és késztette hullámzásra, melynek köszönhetően a szobába az éjjel buja illatai, sejtelmes fényei szabadon bejuthattak.
A férfi a hálószoba ajtajában állt, hófehér, bő szabású vászon nadrágot viselt, a jégkorongozó múltjának ékes bizonyítéka, a széles, izmos háta, és magas termete szinte teljesen eltakarta az ajtónyílást. Ott állt, és vállával az ajtófélfának dőlve a vele szemben lévő ágyat nézte, és a rajta heverőt, aki szinte elveszett a párnák, paplanok által alkotott halmok között. Mégis tudta, pontosan hol fekszik, hisz a nő jobb bokáján hivogatóan csillogott a vékony, ezüst bokalánc, hófehér, formás lábai, táncimádatának köszönhetően, kecses pózban világítottak a holdfényes éjjeli szobában. A férfi elmosolyodott, hisz egy pillanatra végigsuhant szemei előtt a kép, ami ide vezetett, ebbe a holdfényben úszó, májusi éjjeli szobába; a fekete lakk tűsarkak elegáns kopogása, a decens, tyúklábmintás ceruzaszoknya, a fekete, feszes, mégis sejtelmes blúz, a derékig hullámzó karamell tincsek, és az elbűvölő, mégis összeszedett előadás, a nő bájos, kislányosan magas hangján. Ahogy peregtek a diák és ábrák, ő egyre inkább vágyta a nőt, aki a mondatai között is észlelte a hátsó sorban ülő markáns, sármos férfi kitüntető figyelmét, aki időnként érdeklődést és izgalmat sugallva őszes tincsei közé túrt hosszú ujjaival. A prezentációt végszó és taps, kérdések és válaszok, bemutatkozás és kávé, sms és megbeszélések, parfüm és kötegelő követte….és a májusi éjjel minden perce….
Az óriási franciaágyon heverő nő tengerkék szemeit hirtelen az ajtóban állóra emelte, és a férfi két óriási lépéssel ott termett, jeges, de ezen az éjjelen tüzes fémként izzó kék szemeivel végigmérte az elé táruló képet, majd egyetlen mozdulattal megvált a nadrágtól, és a párnák, pontosabban a nő fölé emelkedett, aki bár szólni szeretett volna, de a csók elnémította, ölelni akart ugyan, de a gyöngy karkötők közé illesztett kötegelők nem engedték, és a férfi, teljes ereje tudatában csak gyűrte maga alá a vágyott nőt, az egyre növekvő birtoklása és hatalma burokba vonta az alatta fekvőt, és a teljes megadás pillanatában erős kezeivel a nő fejét a két copfba font karamell tincseinél fogva feszítette hátra, hogy hófehér nyakán, pontosan a kulcscsontok felett, a vékony, selymes bőrön egy gyengéd harapással pecsételje meg bimbózó kapcsolatukat.
Fülledt, buja májusi éjjel volt, és a nő remegve riadt fel erotikus álmából-a prezentációt még mindenképpen át kell néznie…
Mert sohasem tudhatjuk….
