Este volt, későre járt már, a város lassan megnyugodott, ahogy az éj sötét leple gyengéden ráereszkedett, finom, szürkés köd társaságában. A férfi a teraszon állt, valahova a távolba meredt, és cigarettázott. Az aromás füst rejtélyes, áttetsző alakzatokba formálódott, mielőtt eggyé vált volna a késő őszi éjszakával. Csak a parázs izzott, ahogy időnként beleszívott, és ez a tüzes fény néhány pillanatra megvilágította arcát; borostái sötéten-őszesen csillogtak állán, arcélén, szemeiben valamilyen fura, éteri láng játszott. Emlékezett, felidézett.
Hideg volt, annyira, hogy tisztán érezni lehetett a pillanatokon belül hullanni kezdő hó izét, és a nő mégis az udvaron állt, fázósan összehúzta a fekete, karcsúsított, térdig érő kabátját, hófehér nyakát mélyen behúzta a műszőrme gallér alá, és a fagyos betonon egyik hegyes sarkáról állt a másikra, hogy ne fázzon annyira. Nem volt kedve lejönni, de a cigi, most is, ahogy eddig mindig, jó ürügynek tűnt; addig se kellett hallgatnia a kiéhezett, magukat predátornak tartó fickók zajos egymásra licitálását. Nem szerette, hogy olyan kevesen voltak lányok, de változtatni nem tudott ezen, így inkább mindig lement a szünetekben. Nem volt igazi dohányos, inkább csak ízlelgette a füstöt, szerette az izzást a cigaretta végén, ezért is hódolt ennyit neki. Nem tudta, hogy bent, a kávéautomata mellett áll a magas, és pontosan őt nézi, értetlenül megrántja a fejét, feltépi az ajtót, és kilép hozzá a jeges januárba. Csak az öltöny zakója melegítette széles hátát, magabiztos léptekkel a nőhöz ment, és kérdőn lepillantott rá. A lány összerezzent; mostanában túl sok meglepetés érte, főleg az előtte számonkérőn feszítő férfitól. Elmosolyodott, és magabiztosan kihúzta magát, lábait keresztbe tette, egy pillanatra kivillantva vele a fekete, mintás harisnyát, csípőjét oldalra fordította, és kacéran felpillantott a férfira. Láthatóan még mindig nem fázott, és elégedetten nézegette a nőt, aki épp pirosas ajkaihoz emelte a cigarettát, és finoman beleszívott; a parázs felizzott a végén, pontosan úgy, ahogy az egymást nézőkben is felrobbant a vágy hormonokkal tarkított tűzijátéka. Csak egy mondat, csinos vagy, csak egy mosoly, egy köszönöm, egy kacsintás, egy érintés, és a férfi a nő nyakához hajolt, belecsókolt, magába szívta az édes, karamellás illatot, és egy mondat, egy mozdulat kíséretében kivette a lány kezéből a cigit, a tartóba ejtette, és visszanézett rá, a nőre, aki kacéran, játékra várón mosolygott rá, és apró jelként a válla mögé lökte tincseit, majd finoman megrázta őket, hogy hullámaiba visszarendeződve omoljanak le a hátán. Léptei kopogtak az üres folyosón, ahogy visszafelé haladtak, és az öltöny alatt egyre inkább feszülő vadállat nem bírta tovább, az egyik lépcsőfordulóban a falhoz nyomta a nőt, szemeivel gúsba kötve tartotta, és keményen, mélyen csókolta, itta az édes mérget, mit ő maga bocsájtott bele, az eddigi hosszú hónapok alatt.
A férfi köntösben állt a teraszon, mégsem fázott, az emlék, a karamellás-dohányfüstös csók íze tüzes villámként cikázott testében, az utolsó slukk parazsa megidézte neki a képet, ahogy a lány ült vele szemben, talán semmiben, talán csak egy ingben, és vörösre lakkozott körmeivel az alkarját simogatta, majd elmosolyodott, és telt, piros ajkaival beleszívott a cigijébe, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta; a belül tomboló ragadozók játékával.
