A férfi ült a fotelban, izmos alkarjaival a combjain támaszkodott, hosszú ujjai között egy párás, finoman metszett kristálypoharat tartott, és a vele szemben lévő üveget nézte, az ablakot, de nem az azon túli világot, a csodás panorámát; egészen mást. A nőt nézte, kit szíve legmélyén őrzött, vigyázott.
A nő a kanapén feküdt, világos, csípőjén megfeszülő farmershortban, csíkos pólóban, arcával a hatalmas párnához simulva, szőke haja fonatba fogva omlott le válláról. Úgy tűnt, mintha aludna, arca mégis nyugtalan volt, ujjai féltőn szorították a plédet, mintha kapaszkodni szeretne valamibe.
Nézte a nőt, de akkor este nem az érzéki, szenvedélyes nőt látta, az oldalán fekvő homokórát idéző vonalaival, a lányt látta, aki álmában is félt, és féltett. Érezte a vágyat, de mégis lényét a féltés, a védelem erős ösztöne járta át, ahogy szemeivel igyekezett burokba fogni a kanapén pihenőt.
Nézte a nőt, emlékezett kacér, majd szemérmes mosolyaira, de a lányt látta, a liftben érzelmektől szégyenlősen remegő lányt, és érezte a gyermeket, a kislányt, aki félt az előtte álló dolgoktól, ismeretlen, óriási lépésektől.
Nézte a nőt a férfi , és a kék szemek tavára ködös fátyol ereszkedett, szíve fájdalmasan verte ritmusát, és elfordította arcát az üvegtől.
A férfi ült a fotelban, az ujjai között tartott kristálypohárban az ital remegő táncot járt, és az üveget nézte, de nem a kinti világot, vagy a várost, hanem saját vonásait, fáradt és aggódó tekintetét látta benne, és ahogy ajkaihoz emelte a poharat, a nőre gondolt, a mosolyára, és számolt, számolta a napokat…..
Mert vannak dolgok, amire várni kell, és érdemes, …..és vannak viharok, amiket ki kell állni.
