….
Az öreg ült a földön, ujjai között egy fűszál, fején széles karimájú kalap, és csak nézte a várost, úgy, ahogy csak onnan, a hegyről lehet. A lány mellette hevert a fűben, óriási napszemüvegén át az égen játszadozó felhőket csodálta, és élvezte, hogy ugyan csak egy rövidke időre, de újra kislány lehet, és tanácsot kérhet.
-Sokat gondolkozol rajta, ugye? – kérdezte az öreg, anélkül, hogy ránézett volna.
-Igen. Állandóan. – felelte a lány, és egy halk sóhaj után folytatta. -Folyton a megoldást keresem, mégsem találom. Sírok és álmodozok, remegve várok és dühösen, türelmetlenül kutakodok, pedig semmi értelme.
-Úgy érzed, kicsúszott a kezeid közül?
-Talán inkább úgy, mintha nem tudnék se érte, se ellene tenni. Mintha már el lenne döntve, mintha más irányítaná, uralná. Engem, és ezt az egészet. – az öreg egy pillanatra a lányra nézett, és elmosolyodott. Tudta, nemsokára ő is rájön, hol rejtőzik az igazság.
-Félsz tőle?
-Már nem. – felelte a lány. -Az régen volt….ma már kitölti mindenem, a gondolataim, a lelkem, a szívem….
-Tetszik neked?
-Most már igen…..-pirult el a lány-de nem lett volna így, ha nem ismerem meg.
-Akkor miért Ő? Meg tudod mondani? – kérdezte az öreg, ajka sarkain aprócska mosoly játszott.
-Mert más, mert erős, mégis, megvédett, ha kellett, némán óv, nem szól róla, de nyílt titok. Csendben halad, nem csap zajt, nem követel, nem erőszakos, nem kér….csak mond. Időnként mond ezt-azt….és én néhány nap vagy hét múlva pontosan úgy teszek, ahogy mondta. Ért hozzám, lassú, következetes, mégsem kiszámítható. Úgy szőtt körbe, hogy észre se vettem, és mára már én vagyok az egyetlen, aki nem látja, láthatja a teljes képet….
-Még…..-szólt az öreg. -Ne sürgesd. Ez a munka benned folyik, a te lelkedben, hidd el, ott lesz, mire kell. Tehát miért Ő?
-Röviden? Mert sosem kérte, se szóval, se tettel, hogy hajtsak fejet előtte, és én mégis megtettem. Magamtól. Mert erre vágytam.
-És most félsz? -szólt az öreg, arcán furcsa fények játszottak.
-Nem. Talán egy kicsit….de mégis, nem tudom, nem akarom visszafordítani. Tovább szeretnék menni az úton.
-Bízol benne?
-Igen.
-Nincs mitől félned. A lelked tudta, miért tette. Az övé is tudja, mit kell tennie.
A lány ránézett az öregre, tudta, közeledik a búcsú, és arra gondolt, lehet, többet nem kérdezhet tőle.
-Tudod, hogy lejárt az idő, és én biztos vagyok benne, hogy már nem kételkedsz. Megértél rá.
….
Ahogy jött, úgy távozott, némán, egyetlen pillanat alatt, aranyosan csillámló porszemeket hagyva maga után. A lány még feküdt ott addig, míg a nap el nem tűnt a horizont alatt, és arra gondolt, a két férfi hasonlít egymásra…..és már értette, miért történt minden úgy, ahogy.
Mert vannak megmagyarázhatatlan dolgok….
