Sosem volt erősségem a fegyelem, a türelem pedig különösen nem, épp ezért, valahogy sikerül mindig belefutnom ilyen, és ehhez hasonló szitukba…..hogy inkább akkor futottam volna villámgyorsan, amikor megláttalak..ismét, ugye, mert Te ilyen véletlen visszatérő vagy.
Hosszan kínoztál, nem tettekkel, csak szavakkal, hónapokig, vagy ó, mily borzalom, hosszú csenddel, és most sem kíméled azt a csajt, akivel csak úgy kezdted, kezedben a fél literes ásványvizes palackkal,hogy szia, jól ment? Akkor értetlenül néztem rád, pont mint ahogy most néznék, ha ugye, épp nem tárgyalnál valakivel, mert hát mi mást is tennél. Egyeztetsz, érvelsz, és közben magadban vigyorogsz, amíg én az első leckémet szenvedem végig…..
A teraszodon. A szakadó esőben. A korláthoz bilincselve. Térdelve. A legmagasabb sarkú cipőmben. Eredetileg csupaszon, de ugye megszántál, és rám terítetted az egyik ingedet. Kis kedves.
Hogy miért? A hisztiért. A sokkolásért. A szófogadatlanságért. A türelmetlenségért. Hogy jobban akartam tudni. Hogy bele akartam szólni. Mert minden titkot addig kerestem, míg valakiből ki nem tudtam szedni. Mert tettem arra, hogy nem csak magadért teszed.
Telik az idő, vélhetően már lila a szám, és valahogy néhány újabb vízözön után kezd derengeni, hogy igazi nyafi voltam, nem az okosabb fajtából…..belátó vagyok, bánom már, de még nem jössz…..homályosan látom a teraszajtón át a két öblös borospoharat….fogalmam nincs, mire készülsz, igazi stratéga vagy, kiszàmíthatatlanabb, mint egy hurrikán. Csapódik a kocsiajtó, csak visszajöttél….reszketek, de könyörög a szemem, fejet hajtva adom tudtodra, hogy átgondoltam, beláttam, lévén, hangot nem adhatok ki. Nem szólsz, nyársként döf át a tekinteted, nyers és birtokló. Elégedett lehetsz, elengedsz, talpra húzol, a cipő cuppog, ahogy a zuhany alá rángatsz. Térdelve reszketek tovább, már a forró víz alatt, míg csendes hangodon szinte ütnek a szavaid, minden élesebb szó után ég az arcom, és mégis, érzem, hogy tudod, megadtam magam, csak némán kérek bocsánatot az elmúlt időszak dacos kislányos balhéiért. Felizgat téged, eddig mindig jól uraltad ösztöneid, de most……duzzad a fenevad, lüktetnek az erek, és ráhúzod a fejem, úgy tűnik el, mintha mindig is kardnyelő lettem volna, levegő nincs, de valahogy most nem is kell. Úgy teszem, amit akarsz, mintha…..igen, mint aki rád vár már mióta, mint aki félve bár, de kitartott a választása mellett, pontosan úgy, mint aki mindig is erre vágyott. Sokáig húzod, kiélvezed, minden pillanatát, mélyen és körbe, lassan és gyorsan….lüktetsz, és már csúsznának szét a térdeim, de győz a mohóság, robbansz, feszíted a fejem hátra, a szemeid követelnek, még a gyönyör sem enyhítheti erőd. Gyors zuhany után a hálóban, bort töltesz, testes vörös, leülsz a fotelba, csak a törölköző sötétje töri meg bőröd színét, és én mezítláb, csupasz bőrrel, vizzes hajjal ülök eléd, szembe veled….nem kérted, mégis tettem, és valami van a kezedben. Ajándék, mert megtört a jég…..fekete, széles nyakörv, az elején egy rózsásan csillogó betűvel, a neved kezdőbetűjével, mert elfogadtam a szabályaid, nem vitatom őket tovább….felcsatolod, mert engedelmesebb lettem….éles kontrasztot alkot a fekete a fehér bőrömmel, és mosolyogsz a borospohár felett, tetszik a látvány, rád mosolygok, csillog a szem, villan a fogsor…..kellemes este lesz….
És ígérem, nem leszek dacos balhés kislány…..egy ideig biztosan. :))))
