…

/…. Talán, biztosan örökké szeretni foglak Téged, úgy, ahogy senkit, soha, így, ahogy vagy. Tökéletes vagy, talán még annál is több, és én elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy beléd szerettem…hisz megmutattad, pusztán a létezésed jogán, milyen csodálatos érzés szeretni…..így szeretni valakit. Ha kívánhatnék, csak egyet, azt kívánnám, minden, amit valaha tanultam, minden, ami apró ragyogásként vagy jóként picit többé tette létezésem a vízen úszó felesleges papírcsónaknál, épüljön beléd, legyen tiéd, ahogy az életem eddigi és hátralevő évei is.  Szeretni foglak, puhán és némán, épp csak annyira éreztetve, ahogy az első tavaszi szél egy reggelen hozzádér, vagy amint a hajnal első sugarai végigsimítanak arcodon. Szeretni foglak örökké, világok és univerzumok pusztulásain és újjászületésein át, csendben, gyengéden, sosem zavarva vagy feltartva téged. Ott leszek, mint a levegő a tüdődben, mégsem érzel majd, hisz nem létezem, csak mint egy messzibe veszett, a novemberi esőben feloldódott apró részed….mi atomjaira hullva is csak egyetlen egy érzést ismer…..a szerelmet, szeretetet irántad. …./