Bár egyszer, úgy igazán veled lehetnék, szorosan hozzádsimulva, beleolvadva erős mellkasodba, a részeddé válhatnék, csak úgy, egy holdfényes éjszakán.
Csak hallgatnám szíved dallamát, melynél élőbb és édesebb nincs is a világon, engedném, hogy az illatod, mint lágy fahéjas-ezüstfenyős selyem, körülöleljen, belémivódjon….és eggyé válnék veled, míg lelkem,szívem titkos, szerelmes táncát járná lelked örömére, hogy ezt a boldog elégedettséget lássam mélykék szemeidben. Nézném a kékségen ragyogó ezernyi lámpásként tündöklő aranyos pettyet, és ezredszer is megvallanám, mit is jelentesz nekem. Csak ölelnélek, csak szeretnélek…..pontosan úgy, mintha nem lenne holnap, mégis, pontosan úgy, mintha a perc örökké tarthatna; szorosan és mégis, gyengéden, csak némán, odaadón szeretve Téged.
Bár egyszer úgy igazán hozzád simulhatnék….és nem bánnám soha többé, ha elmúlna az élet; csak elillanna, akár egy pillangó.
