Ma lenne a születésnapod, ha akkor, hosszú évekkel ezelőtt nem jön el az ideje annak, hogy elmenj, itthagyva mindent, mi kedves volt neked. Sok, nagyon sok idő telt el azóta, de hiányod nem tudtam megszokni, viszont megtanultam vele együtt élni, hisz nem tehettem mást. Mégis, a körülöttem lévő világ számos mozzanata emlékeztet rád, és arra az apró kislányra, aki akkor voltam; aki a balettkorlát mellett gyakorolt szorgalmasan a fellépéseire, vagy aki a matekversenyen számolt elmélyülten, hogy büszke lehess rá. Mindig az voltál, büszke és mosolygós, minden ok nélkül is, elért eredmények nélkül is, bíztál és hittél bennem, hogy bármit elérek, amit csak akarok. Igen, számos mozzanat idézi az emlékeim; a tavasz első ragyogó napsugara, az előbukkanó hóvirágok, a sárga nárciszok illata a hüvős szélben, a vihar utáni fátyolos felhőkön áttörő napfénysugarak, a havas ezüstfenyők illata, a csillaghullások varázsa. Megidézik nekem a régmúlt időket, amikor csak sétáltunk, beszélgettünk, és hogy mindig megértettél, mindent, ami csak foglalkoztatott. Hosszú évek teltek el azóta, már nem gyűjtök színes üveggolyókat, nem olvasok meséket, a balettcipő egy dobozban pihen valahol, és nincs már matekverseny. Mégis, bármerre megyek, tudom vigyázol rám onnan, ahol most vagy, talán egy felhőről figyelve, vagy a csillagok ragyogásán át, és észreveszed, ha apró mozdulatokkal, gesztusokkal őrzöm emléked, akár egy lila ruha viselésének akar a hóvirágok illatának képében. Szeretném hinni, hogy tudod, már tudom, miért lettem ilyen…..azért, hogy csak a szívemmel látva, de lássam, hogy valahol mosolyogsz.
Emlékül
- Post author:Lubmila
- Post published:február 21, 2017
- Post category:Egy elveszett lélek hangja
- Post comments:0 Comments