Van egy ember, valahol nem olyan messze, talán közelebb, mint azt a szüntelen vágyakozás sejtené.
Van egy pasi, aki lazán felkapja a mappákat, könyveket az asztalról, és könnyedén, rugalmas léptekkel haladva távolodik, míg tökéletesen érzi a hátára tapadt babakék szemeket, az enyhe csodálkozást gyorsan félresöprő szemérmes mosolyt.
Van egy férfi, kinek tekintetétől tűzben égek, lángok ölelésében vergődök, pedig a szeme kékje maga a hűs óceán, a víz, mi ezeréves szomjúságomra gyógyír.
Van a férfi….Ő….és miatta nincs már más többé.
