…
-Mondd, ha igazán sosem hittél benne, miért viseled magadon, miért simul rád második bőrödként, és bújik hozzád mindig, minden nap minden órájában? Miért érzel büszkeséget és boldogságot, csak mert hosszú órák munkája által bőrödbe ivódott?
-Mondd, miért dédelgeted magadban a képet, a mesét, mi titkos díszed is, ha igazán sosem járt át lehetséges valója? Miért simogatod, öleled vele fázó lelked minden egyes éjjelen, mikor rád borul az éjszaka mindent elrejtő, gyengéden maga alá bújtató, puha sötét leple, mikor tudod, senki sem láthat, senki sem hallhat téged, míg édes vágyad melegíti lényed? Miért rettegsz, hogy véget érhet titkos álmod, még mielőtt teljes valójában és csodájában karjaiba vonna?
-Mondd, miért sürgetsz mindent, miért száguldozol feleslegesen az úton, mi csendes bölcsességében kanyargóssá válik alattad, csakhogy lassíts végre, miért kapkodnál, ha magad is élvezed a kínzó időt, mi pajkosan bújtatja a következő lépést, ha semmit sem tartasz annyira izgalmasnak, mint a ragadozók játékát egymással, ahogy lassan köröznek, csak néha érintve a másikat, hol eltűnve, hol a legváratlanabb helyről feltűnve, halk, erőteljes léptekkel közeledve egymáshoz, mígnem az erők véglegesen és teljesen egymásnak feszülhetnek?
-Mondd, miért félsz, miért nem bízol magadban annyira, hogy tudd, az idő a barátod, a stratégia a játék haladó szintje, és a visszalépés csak nagyobb ugrásokat készít elő? Hisz tudod, magad is éled a taktikát, mi ebben a történetben a fejed fölé nőtt, de attól, hogy valami hatalmasabb köröz körülötted, még nem vagy apró és jelentéktelen, csupán csak azt kaptad, amire mindennél jobban vágytál, a nálad erősebbet. Volt kitartásod és erőd körülírni és hívni őt, legyen ahhoz is, hogy játéka teljes pompájában a magáévá tegyen. Csak engedd.
…
