Mi van azokban a hihetetlen mélységű, intenzív kék szemekben, mi így, ilyen leírhatatlanul és elmondhatatlanul rabul ejtett, és fogva tart, azóta is, hiába nem láthattam, hiába nem érezhettem oly hosszú ideje….mi van kékségében, mi megbénít, darabokra zúz, mégis, azonnal puhán karjaiba fon és újra összerak, gondos, gyengéd, szerető mozdulatokkal, hogy erős ujjai között szülessek újra….mi van mélységében, mi megnyitotta a bennem élő sötét mélységet, mi csak neki, a csodakék szemek gazdájának mutatott utat apró, gyöngyként némán szikrázó lényemhez, neki, ki simítva tolja el a falakat, töri össze a felesleges hegyeket, hogy végre kézbe vehesse kincsét, miért oly hosszú ideje harcolt. Mi van benne, mikor a kékség fátylat ölt magára, a gyengédség és érzelmek milliárdnyi árnyalatában, erejét megsokszorozva, hogy azonnal, egyetlen szemvillanásnyi idő alatt hulljak elé, megadón és szerelmesen, hisz képtelenség neki ellenállni….és mi van benne, mikor meglátja a szemeimben lévő igaz és valódi lényem, annak minden gyengeségével, remegő ajkaival és reszkető szerelmes lelkével, halk, dallamos szavaival, mivel csak neki vallok…..a kékség mélyének szerelme….talán pontosan az. ❤️❤️
