Sokszor, megszámolhatatlanul sokat merengtem, gondolkoztam azon, vajon milyen lehetsz. Valahogy sosem voltak ideáljaim, túlságosan szűknek éreztem a kategóriákat, osztályba sorolásokat ahhoz, hogy egy embert, létező, érző lényt közéjük soroljak. Épp ezért, nem is ilyen alapon próbáltalak elképzelni….nem volt rá egyébként sem szükségem, hisz valahol mindig láttalak magam előtt, bár leírni sosem tudnám a vonásaid, de mégis, ezer és millió közül is felismernélek. Biztos vagyok benne, hogy senkire sem hasonlítasz a világon, klasszikus és határozott értelemben is egyedi és különleges vagy. Azt is biztosan tudom, hogy senki sem fogható hozzád, akit eddig megismertem, vagy akár egy futó találkozás, rövidebb ismeretség erejéig magam körül tudhattam. Már az első emlékeim között is szerepelsz, ahogy megjelentél álmomban, azt a furcsa, de mégis puhán ölelő érzetet keltve, hogy vannak dolgok, amiknek meg kell történniük, majd egyszer valamikor, amikor eljött az ideje, amikor már mind felkészültünk a befogadására, megélésére. Nem egyenletesek az emlékeim a rólad szóló álmokat, képeket illetően, voltak időszakok, amikor rendkívül intenzíven éltem meg, láttam és figyeltem, de többször előfordult, hogy dühömben, kétségbeesésemben, vagy félelmemben nem tudtam, nem voltam képes hinni benne, ezért elfordultam, és nem akartam látni, hallani, érezni. Visszanézve, lehet, ezzel neked fájdalmat okoztam, de fiatal voltam még, és Te mindig olyan erős voltál, már akkor is, és azóta ez csak fokozódott.
Az erőd volt az első, amit tisztán láttam belőled, és a különleges, szinte szédítően nagy mélységű kék szemed. Idő kellett hozzá, hogy meglássam, valójában az erőd világít apró lámpásokként az íriszeden, és az az erő szüntelenül húzott és húz magához, annyi tagadás, vagy ijedtség után is. Idővel bölcsességed és kitartásod is láthatóvá, vagyis inkább érezhetővé vált, ezzel tovább fokozva a kék ezernyi árnyalatának játékát a szemeidben. Kimondhatatlanul sok megrázó, kínzó vagy furcsa dolgon, próbán kellett keresztülmennem, úgy, ahogy minden bizonnyal neked is, de a szemeid, az erőd mindig velem volt….és egyszer eljött az a nap, ami kifordította a sarkaiból a világomat, amikor elvesztettem a talajt a lábam alól, az eget a fejem fölül, megszűnt minden, amit hihetőnek tartottam, és a helyébe olyan dolgok, különleges, megfoghatatlan dolgok kúsztak, amiktől hosszú hónapokig csak menekültem, sötétségen, jeges köveken át, szoros kötélként fogva tartó indák között harcolva. Néha megálltam, a kimerültségtől, állandó félelemtől összetörve elesve újra láttalak, immár határozottabb vonásokkal, jóval többet érezve belőled….de tudva, nagyon nincs még itt az ideje, hisz Te is a saját utad járod még, rólam nem is beszélve, hisz aki menekül, sosem áll meg, épp ezért nyugalomra teljes mértékben alkalmatlan. Őrült rohanásaimat időnként megszakítottam egy-egy lélegzetvételnyi szünetre, és Te mindig, valamilyen formában megjelentél, erőt adva, amiért sosem lehetek neked elég hálás. Idővel, feladva az állandó futást, szembefordultam mindennel, amitől féltem, ami elől menekültem, keserves és magányos hónapokkal ajándékozva meg magamat. Valahogy, valamilyen mélyről jövő késztetésből fakadóan muszáj volt megtenni, és akkor kezdtelek el igazán közel érezni…..addigra Te is változtál, hisz hihetetlen módon, de erőd fokozódott, olyan átható, mindennél különlegesebb tekintetet adva neked, amit elképzelni sem tudtam, mintha az egész világ, univerzum valamennyi csillaga ragyogna benne, ezer éves bölcsességgel és erővel, tudással mélyítve kékségét. Már tudtam, milyenek a vonásaid, képként éltél már bennem, végre embert rendelve ahhoz a csodálatos kék szempárhoz. Megbabonáztál, pedig még sosem találkoztam veled, erőt adtál, hogy befejezzem a munkát, mit magamon kellett véghezvinnem, létrehozva azt a nőt, aki tisztán, rettegések és kételyek nélkül tud feléd fordulni, téged befogadni. Azóta, hogy először jelentél meg így, tudom, létezel, és érkezel, valamerről biztosan. Érezlek már szinte folyamatosan, még ha ez oly hihetetlen is, és nagyon, leírhatatlanul nagyon vágyom már arra, hogy élőben, fizikai valómban is a szemeidbe nézhessek, annak a csodálatos, erőt sugárzó, semmihez sem hasonlítható, csodaszép kék íriszű szempár fizikai valóságába.
